
Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Informatikai Szabályzat
2010. március 24.
Jóváhagyta:
Gazda
Sándor Mihály
igazgató
Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Informatikai rendszerének szabályzata
1.
A szabályzat célja
Az informatikai szabályzat feladata az intézmény irodatechnikai és informatikai berendezéseinek, valamint azokon futó szoftvereinek (eszközök) használatát szabályozni. A szabályzat meghatározza az eszközök használatának módját, feltételeit, kitér a jogi és etikai kérdésekre is. A szabályzatban foglaltak ismerete és betartása az eszközöket igénybe vevő minden személy (felhasználó) számára kötelező. A rendszer felügyeletét, illetve karbantartását a rendszergazdai feladatokat ellátó személy, név szerint Uzonyi János a munkaköri leírásában foglaltak alapján végzi (továbbiakban rendszergazda). Az eszközöket csak olyan személy használhatja, aki a szabályzatot ismeri, és betartja. Ennek érdekében a szabályzatot minden olyan személlyel ismertetni kell, aki az eszközök használatára engedélyt vagy utasítást kap. Erre a tanulók esetében a tanév első informatika óráján kell sort keríteni.
A szabályzatban foglaltak tudomásulvételét és az abban foglaltak elfogadását az 1. számú melléklet szerinti nyilatkozat aláírásával kell igazolni. Az a személy, aki ezt nem tette meg, nem jogosult az eszközök használatára.
2.
Eszközök
A szabályzat alkalmazása tekintetében eszköznek tekintendők a:
-
számítógépek
-
a számítógép
perifériák (pl. nyomtató, scanner, egér, stb.)
-
a számítógép hálózat
-
az irodatechnikai
berendezések (pl. fénymásoló, fax, telefon)
-
a számítógépeken futó
szoftverek
-
a fenti
berendezésekhez, szoftverekhez tartozó dokumentációk
-
az adathordozók
A szabályzat elfogadása magában még nem
jogosít fel senkit az eszközök használatára. A felhasználók által használható
eszközök meghatározása a felhasználói jogosultság alapján történik.
Az eszközök kezelése, használata során minden felhasználónak gondosan be kell tartani az alábbiakat:
-
Minden olyan előírást,
mely az eszközök kezelési útmutatójában szerepel.
Ha egy eszközre nincs ilyen, akkor az intézmény
által kiadott kezelési útmutatóban leírtak vagy a rendszergazda utasításai
érvényesek. Minden eszközt csak a kezelési útmutatóban leírtak szerint lehet
használni.
-
A szoftverek,
dokumentumok használata, létrehozása során a szerzői jogokra vonatkozó
jogszabályokat.
-
A munka és tűzvédelmi
előírásokat, szabályokat.
-
Tilos az eszközök
közelében ételt, italt fogyasztani, tárolni.
-
Tilos a szaktantermek,
géptermek teljes területén élelmiszert fogyasztani, vagy azokat kicsomagolt
állapotban tartani.
-
Tilos az eszközöket és
azok részeit áthelyezni, burkolatukat, csatlakozásaikat megbontani.
-
Tilos a számítógépekre
szoftvert telepíteni, illetve engedély nélkül eltávolítani.
-
Tilos saját tulajdonú,
nagyméretű fájlok elhelyezése a szerveren.
-
Tilos nagyméretű
fájlokat fogadni illetve küldeni az Interneten.
-
Tilos illegális vagy
bármilyen jogszabályba ütköző tevékenységet folytatni.
-
Tilos felismert vírust
továbbküldeni.
-
Tilos a telepített
szoftverek konfigurációját megváltoztatni.
-
Tilos külső
hardvereszközöket csatlakoztatni, illetve eltávolítani.
-
A felhasználók
kötelesek minden meghibásodást jelenteni a szaktanárnak vagy a
rendszergazdának.
-
A felhasználóknak
tilos az eszközök elektromos csatlakozásait megbontani. Elektromos
meghibásodás, pl. zárlat gyanúja esetén, az eszközt áramtalanítani kell.
Ha a meghibásodás a gépterem elektromos hálózatában keletkezik, úgy az egész
géptermet áramtalanítani kell a főkapcsolóval.
- Mindenki csak azokat az eszközöket használhatja, melyekre engedélyt és jogosultságot kapott.
- A rendszer normál üzemideje munkanapokon 8-18 óra között van, az üzemidő teljes időtartamára a rendszergazda ügyeletet tart. A rendszer normál üzemidőn kívüli használata a rendszergazda tudtával és beleegyezésével történhet.
- Tilos az iskolán belül modemet üzemeltetni, vagy bármilyen más on-line módon kapcsolatot létesíteni egy belső hálózati gép és a külvilág valamely számítógépe között.
-
Tilos a rendszer
erőforrásait indokolatlanul nagymértékben terhelni.
3.
Jogosultságok
Az eszközök használatának módját a felhasználói jogosultság szabályozza. A felhasználók különböző jogosultságokkal rendelkezhetnek, melyeket jelen szabályzat alapján, a meghatározott jogosultsági szinteknek megfelelően kell meghatározni. Az alap jogosultsági szint mindenkit megillet, aki az intézménnyel tanulói vagy munkavállalói jogviszonyban áll, a szabályzat tartalmát megismerte, annak betartását vállalja. A további jogosultsági szinteket az alap szint kiegészítéseként kell értelmezni. A felhasználótól a jogosultsági szintjének megfelelő jogot megtagadni csak indokolt esetben lehet. A jogosultsági szintnek megfelelő szabályok betartása a hálózatba nem kötött eszközök használata esetén is kötelező.
A
felhasználói jogosultságok szintjei:
|
Szint: |
Jogosultak: |
Jogok: |
|
Alap |
Az
intézmény bármely tanulója vagy dolgozója |
Általános
azonosító, mely lehetővé teszi az oktatáshoz, munkához szükséges adatok
elérését Internet használat |
|
Tanár |
Az
intézmény tanárai |
Alap +
hozzáférés a tanári könyvtárakhoz, és a tanulókkal kapcsolatos
adminisztrációs adatokhoz |
|
Titkár |
Iskolatitkárok |
Alap +
hozzáférés az adminisztrációs adatokat tartalmazó könyvtárakhoz |
|
Gazdasági
|
A
gazdasági irodai dolgozói |
Alap +
hozzáférés a gazdálkodással és a dolgozókkal kapcsolatos adatokat tartalmazó
könyvtárakhoz |
|
Rendszergazda |
Az
intézmény rendszergazdája |
Korlátlan
hozzáférési jog az intézmény gépeihez, betartva az Adatvédelmi Szabályzatban
foglaltakat |
A speciális feladatok (pl. webmesterség), illetve az azokhoz tartozó jogok alapértelmezésben a rendszergazdát illetik meg. Ezek egy-egy jól elhatárolható hálózati adminisztrációs feladat elvégzéséhez rendelhetők, s a rendszergazda beleegyezésével, külön megállapodás alapján más személynek átadhatók. A speciális jogok, illetve az ezekhez tartozó azonosítók magán célra nem használhatók fel. Ezek használata csak a szükséges rendszeradminisztráció erejéig történhet. Az ehhez szükséges kiemelt jogokat a rendszergazda biztosítja. Amennyiben a rendszergazda úgy ítéli meg, hogy a speciális feladatokat ellátó személy a rendszer biztonságát veszélyezteti, úgy joga van a kiemelt jogok használatának lehetőségét felfüggeszteni. Erről, és a felfüggesztés okáról köteles haladéktalanul beszámolni az intézmény vezetőjének.
Az intézményben a hálózatba nem kötött eszközök használatának rendjét a szabályzat alkalmazásán felül az alábbi személyek hivatottak meghatározni:
|
Titkárságok: |
intézmény, intézményegység, tagozat vezetők |
|
Gazdasági iroda: |
gazdasági vezető |
|
Könyvtár: |
könyvtáros |
|
Tanári szobák, szertárak: |
munkaközösség-vezetők |
A felhasználók a számítógép hálózat szolgáltatásait a felhasználói azonosító és az ahhoz tartozó jelszó segítségével vehetik igénybe.
A felhasználói azonosítók kezelésének
szabályai:
Minden felhasználó felel a rábízott
felhasználói azonosító és az ahhoz rendelt jogok biztonságáért. Az azonosító
használatra másnak még a tulajdonos jelenlétében sem engedhető át.
Minden felhasználó csak a saját azonosítójával használhatja
a hálózatot.
A felhasználói azonosítóhoz tartozó jelszót csak annak
birtokosa ismerheti.
Amennyiben felmerül a gyanú, hogy a jelszó mások tudomására
jutott, úgy azt azonnal meg kell változtatni.
Amennyiben valaki észleli, hogy mások kísérletet tesznek a
felhasználói jelszavak megszerzésére, azt azonnal jelezni kell a
rendszergazdának.
Minden, más személy jelszavának vagy adatainak
megszerzésére irányuló cselekedet súlyos fegyelmi vétség.
A felhasználói azonosító tulajdonosa elsődlegesen felel az
azonosító használatával elkövetett szabálytalanságokért. Akkor is felelősségre
vonható, hogy ha bebizonyosodik, hogy azt nem ő használta, de gondatlansága
folytán jutott az azonosító illetéktelen kezekbe.
Ennek
érdekében a felhasználó a számítógépes munkahely elhagyásakor minden alkalommal
köteles kilépni a hálózatból.
Adatkezelés, adatvédelem
Az informatika eszközök használata során a felhasználók kötelesek betartani az Iratkezelési Szabályzat és az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat idevonatkozó szabályait, és előírásait. Az iskola dolgozói az első munkanapjukon – az 1. számú mellékletben található minta szerinti – nyilatkozatot írják alá.
Kötelezettségek:
Minden felhasználó köteles a biztonságos
adatkezelésre vonatkozó általános és helyi előírások betartására.
A felhasználók a rendelkezésre álló eszközökkel kötelesek
lemezeiket ellenőrizni, és megakadályozni a számítógép vírusok terjedését.
Amennyiben vírusfertőzés gyanúja merül fel, a rendszergazdát értesíteni kell. A
vírus eltávolításáig a gépet használni tilos!
A felhasználók az intézmény hivatalos és nem hivatalos
dokumentumait csak előzetes engedély alapján vihetik ki az intézményből.
Az intézmény részére beérkező E-mail-ek iktatását a
titkárság végzi az Iratkezelési
Szabályzat, Iktatás fejezetének 3.
bekezdése alapján.
Az intézmény eszközeivel csak az intézmény számára és
személyes célra korlátozott mértékben készíthetők dokumentumok.
A felhasználók adatai az eszközök meghibásodása vagy
bármely más okból megsérülhetnek, ennek elkerülése végett az intézmény és a
felhasználó szempontjából fontos adatokról rendszeres mentést kell készíteni az
alábbi mentési terv szerint. A
mentés elvégzése a felhasználó kötelessége a rendszergazda segítségének
igénybevételével. A mentett adathordozókat a felhasználó köteles biztonságosan
zárható, más személy részére nem hozzáférhető helyen tartani. A mentések
gyakoriságát az újonnan felvitt adatok mennyiségétől függően a felhasználó
határozza meg.
Jogok:
A felhasználó jogosultsága alapján saját adatterülettel
rendelkezhet az intézmény szerverén, mely mások számára nem érhető el.
A
felhasználó jogosultsága alapján saját E-mail címet igényelhet.
A
felhasználó jogosultsága alapján elhelyezheti saját www oldalait az intézmény
szerverén.
A
felhasználó jogosult személyes adatainak, és adatterületének védelmére, azokat
a személyiségi jogainak betartásával kell kezelni. Adatait kiadni, az általa
létrehozott dokumentumokról másolatot készíteni, vagy azokba betekinteni csak a
tulajdonos hozzájárulásával lehet.
4. Az Informatikai Rendszer
használata a tanórákon és a kollégium tantermeiben:
Az alapvető cél az oktatás támogatása. Ezért a
felhasználóknak arra kell törekedniük, hogy az Informatikai Rendszer minden
fajta használata e célra irányuljon. A szakmai tárgyak oktatásánál egyértelmű a
felhasználás iránya, de napjainkban egyre inkább elvárt, hogy más
szakterületek, tantárgyak oktatásához is felhasználjuk az informatika nyújtotta
lehetőségeket. Ez megvalósulhat a tanórák keretében is, de emellett lehetőséget
kell adni a tanulóknak arra, hogy délután, tanórákon kívül is alkalmazni tudják
az informatikai eszközöket ismeretszerzés-re vagy meglévő ismereteik
elmélyítésére. Erre szolgálnak a délutáni ügyelet alatti géptermi órák, illetve
a kollégiumi tantermekben lévő számítógépek.
Mivel a tanórák alatt, és a kollégiumi használat során a
tanulók is az Informatikai Rendszer felhasználóivá válnak, így nekik is
kötelességük betartani az ISZ-t. Alapvető szempont az Informatikai Rendszer
órák alatti használatánál, hogy a tanulók csak a tanár utasításait követ-ve
dolgozhatnak, mind a gépek tényleges használata során, mind pedig a kiadott
feladatok megoldása, vagy tananyag feldolgozása közben.
A következőkben megtalálható néhány fontos
szabály, amik betartása minden tanulóra nézve kötelező:
Ø a géptermekben tanár felügyelete nélkül tartózkodni tilos;
Ø a gépeket bekapcsolni csak a tanár kifejezett utasítására
lehet – a gépeket az óra végeztével kikapcsolni nem kell, kivéve az aznap abban
a teremben utolsóként megtartott szakmai órát;
Ø a termekben, és kollégiumi szobákban található elektromos
csatlakozásokhoz, vezetékekhez, a gép kábeleihez nyúlni, a gépek burkolatát
kinyitni, eltávolítani tilos (ez vonatkozik a burkolatot rögzítő csavarokra
is), és súlyos fegyelmi vétségnek minősül;
Ø a tanárok és más intézményi dolgozók által használt gépeket
(tanári szoba, titkárság, igazgatói szoba, igazgatóhelyettesi iroda, gazdasági
iroda, szaktanári szobák gépeit) tanuló nem használhatja;
Ø a szerver(ek)hez nyúlni szigorúan tilos, és súlyos fegyelmi
vétségnek minősül;
Ø a gépterembe csak a munkához elengedhetetlenül szükséges felszerelés
vihető be (füzet, könyv, írószer, adathordozó) – őszi-téli időszakban a
melegebb öltözéket a termekben található fogasokon kell elhelyezni, a székek
erre a célra történő felhasználása tilos;
Ø saját eszközt (pl.:notebook, PGA, stb.) a gépterembe bevinni,
azt a hálózatra csatlakoztatni, engedély nélkül tilos;
Ø a gépterembe ételt, italt, bármilyen élelmiszert bevinni
tilos;
Ø a tanóra alatti géphasználathoz csak a tanulói felhasználói
név használható, kivéve, ha a szaktanár kifejezetten mást mond;
Ø a tanórák alatt történő bármilyen rendellenes működést,
sérülést, rongálást azonnal jelenteni kell a tanárnak.
Az Informatikai Rendszer tanórák utáni
használata:
A
számítógéptermek délutáni gyakorlásra 1500-1600-ig
használhatók kizárólag tanári felügyelettel.
A
számítástechnika tantermek délutáni használata során előforduló zsúfoltság
esetén minden esetben elsőbbséget élvez az a tanuló, aki házi feladatát
készíti, illetve az, aki tanórára készül.
Ezek után
a végezhető tevékenységek sorrendjét a következőképpen szabályoztuk:
Ø komolyabb fejlesztő tevékenység (kiemelten: weboldalak
szerkesztése),
Ø elektronikus levelezés,
Ø web böngészés,
Ø multimédia,
Ø fájlok letöltése, egyéb internetes szolgáltatás
igénybevétele,
Ø egyéb számítástechnikai tevékenységek.
Ø Tehát szabad gép hiányában a böngésző vagy fájlok
letöltésével foglalkozó diák köteles átadni a helyét annak, aki levelezéséhez a
levelezőprogramot szeretné használni, vagy például honlapot szeretne
szerkeszteni.
Ø Amennyiben a használat megkezdése előtt vagy a használat
során bármilyen sérülés, rongálás, működési hiba, rendellenesség tapasztalható,
a felhasználó köteles azt jelenteni az ügyeletet tartó szaktanárnak, vagy a
rendszergazdának. Ha a felhasználó rendellenességet tapasztal, és azt nem
jelenti a megfelelő személynek, saját maga felel érte. A szándékosan elkövetett
károkozásért teljes anyagi kártérítés terheli az okozót.
5. Az Informatikai Rendszer használata az irodai
helyiségekben elhelyezett számítógépekre
Az alapvető cél az adatfeldolgozás támogatása. Ezért a felhasználóknak
arra kell törekedniük, hogy az Informatikai Rendszer minden fajta használata e
célra irányuljon. A dolgozók alkal-mazni tudják az informatikai eszközöket munkájukkal
kapcsolatos ismeretszerzésre vagy meglévő ismereteik elmélyítésére is. Mivel munkájuk
során az irodai dolgozók is az Informa-tikai Rendszer felhasználóivá válnak,
így nekik is kötelességük betartani az ISZ-t. Alapvető szempont az, hogy a felhasználók
csak a vezetőik utasításait követve dolgozhatnak a gépek tényleges használata
során, mind pedig a kiadott feladatok megoldása, adatok feldolgozása közben.
A következőkben megtalálható néhány fontos
szabály, amik betartása minden dolgozóra nézve kötelező:
Ø Az irodákban található elektromos csatlakozásokhoz,
vezetékekhez, a gép kábeleihez nyúlni, a gépek burkolatát kinyitni,
eltávolítani;
Ø Saját eszközt (pl.: notebook, PGA, stb.) az irodába
bevinni, azt a hálózatra csatlakoztatni, engedély nélkül tilos;
Ø A gép közelébe ételt, italt, bármilyen élelmiszert fogyasztani
tilos;
Ø A géphasználathoz csak a dolgozó saját felhasználói neve
használható;
Ø Amennyiben a használat megkezdése előtt vagy a használat
során bármilyen sérülés, rongálás, működési hiba, rendellenesség tapasztalható,
a felhasználó köteles azt jelenteni a rendszergazdának. Ha a felhasználó
rendellenességet tapasztal, és azt nem jelenti, saját maga felel érte. A
szándékosan elkövetett károkozásért teljes anyagi kártérítés terheli a dolgozót.
6. A
használat korlátozásai:
Ø Az Informatikai Rendszer nem használható az alábbi
tevékenységekre:
Ø az érvényes magyar jogszabályokba ütköző cselekmények,
ideértve a következőket,
de nem korlátozódva ezekre: mások személyiségi jogainak megsértése; tiltott
haszonszerzésre irányuló tevékenység (pl. piramis-, pilótajáték); a szerzői
jogok megsértése; szoftverek szándékos és tudatos illegális használata,
terjesztése;
Ø az Informatikai Rendszerhez kapcsolódó más - hazai vagy
nemzetközi -hálózatok szabályaiba ütköző tevékenységek, amennyiben ezek a
tevékenységek ezen hálózatokat érintik;
Ø haszonszerzést célzó, közvetlen üzleti célú tevékenység,
reklámok terjesztése;
Ø az Informatikai Rendszer, illetve erőforrásai szabályos
működését megzavaró, veszélyeztető tevékenység;
Ø az Informatikai Rendszert, illetve erőforrásait
indokolatlanul, vagy szándékosan túlzott mértékben, pazarló módon igénybevevő
tevékenység (pl. levélbombák, elektronikus játékok, SPAM);
Ø az Informatikai Rendszer erőforrásaihoz, a hálózaton
elérhető adatokhoz történő
illetéktelen hozzáférés, azok illetéktelen használata (például mások leveleinek
elolvasása hagyományosan jogszabályba ütköző tevékenység, és ez az
elektronikus levelekre is vonatkozik, tehát ez a levéltitok megsértésének
minősül);
Ø az Informatikai Rendszer erőforrásainak, a hálózaton
elérhető adatoknak illetéktelen módosítására, megrongálására, megsemmisítésére
irányuló bármilyen tevékenység;
Ø az Informatikai Rendszer biztonságát veszélyeztető
információk, programok használata, terjesztése, tárolása;
Ø vallási, etnikai, politikai, erkölcsi vagy más jellegű
érzékenységet sértő, másokra nézve sértő, esetleg másokat zaklató tevékenység
(pl. szélsőséges nézeteket képviselő, fajgyűlölő, vagy pornográf anyagok
megtekintése, tárolása, közzététele vagy továbbítása);
Ø mások munkájának indokolatlan és túlzott mértékű zavarása,
vagy akadályozása (pl. kéretlen, zaklató levelek küldése).
Ø Lényeges kitérni arra, hogy a szellemi alkotásokat
hagyományosan szerzői jogok védik. Erre a védelemre nevének megadásával
automatikusan jogosult a szerző. A szerzői jogok védelmére nemzetközi
egyezmények vonatkoznak, melyek Magyarországon is érvényesek, tehát az
intézmény nem nézheti el ezek megsértését. „Copyright" által védett
szoftvert csak az idevonatkozó szerződéssel összhangban lehet használni. A nem
szabadon terjeszthető programok lemásolása az intézmény gépeiről és annak
máshol való használata, vagy ilyen programok engedély nélküli elhelyezése az
Informatikai Rendszeren, tehát a szerzői jogok megsértése bűncselekmény!
Kiemelten tiltott
tevékenységek
Ø Tilosak a bejelentkezési kísérletek olyan gépre, melyre az
igénybevevőnek nincs jogosultsága. Tilos más ismert, nem saját felhasználói
néven történő bejelentkezési kísérlet, vagy a „névtelen" felhasználói
nevek használata kifejezett engedély nélkül. Határozottan tiltott dolog a
Rendszergazda, Admin, Root, illetve más kiemelt jogosultsággal rendelkező
felhasználói néven való próbálkozás.
Ø Rendszer betörési kísérletek, biztonsági rendszabályok
megsértése.
Ø Tilos az Informatikai Rendszer biztonsági rendszerében levő
hibák, hiányosságok kihasználásával privilégiumok (előnyök) szerzése.
Amennyiben a sikeres betörést a felhasználó a rendszergazda tudtára hozza,
mielőtt az észlelné, és semmilyen károkozás nem történt, „felmentésben"
részesül, hiszen hozzájárult az Informatikai Rendszer biztonságának
növeléséhez.
Ø Más felhasználói
nevének használata még annak engedélyével is tilos!
Ø Az intézmény nem támogatja a számítógépes játékok
használatát, ezért tilos bármely játék intézményi gépek adattárolóira való
másolása, telepítése, tárolása, az esetleg ott talált, vagy az Interneten
hozzáférhető játékok futtatása. Ez alól a szabály alól kivételt képeznek azok a
fejlesztő jellegű játékok, oktatási anyagok, melyeket az intézmény megvásárolt,
vagy használatukra engedélyt kapott, és a Rendszergazda a munkaállo-másokon
vagy a hálózaton kimondottan e célra elhelyezett.
Ø Tilos továbbá erőforrás használata és pazarlása olyan
módon, hogy erről az Rendszergazdának, nincs tudomása;
Ø A jogosított személyek akadályozása jogos tevékenységükben;
Ø Számítógépek vagy bármely, az Informatikai Rendszerhez
tartozó berendezés engedély nélküli megbontása, ki- vagy bekapcsolása,
beállításainak megváltoztatása;
Ø Bármilyen szoftver-beállítás engedély nélküli
megváltoztatása.
Ø Tanórán, a témához nem kapcsolódó szoftver, illetve
internet használat.
7. Mentési
terv
A mentési terv eljárás vagy tevékenység-lépések sorozata annak biztosítására, hogy az iskola kritikus információ-feldolgozó képességeit helyre lehessen állítani elfogadhatóan rövid idő alatt a szükséges aktuális adatokkal katasztrófa után. A számítógép katasztrófa egy olyan esemény, amely az adatfeldolgozó képesség elvesztését okozza hosszabb időre.
A mentési terv három részből áll:
Ø a mentési terv definíciója,
Ø a mentési (megelőzési) terv,
Ø a helyreállítási terv,
A mentési terv azon lépések sorozata, amelyeket azért hajtanak végre a katasztrófát megelő-zően (a normál üzem során), hogy lehetővé tegyék a szervezet számára a reagálást a katasztró-fára. A mentési terv biztosít elmentett eszközöket a helyreállításhoz. Így például az optikai tároló sokkal könnyebbé teheti nagy tömegű papíralapú dokumentumok helyreállítását.
A helyreállítási terv eljárások sorozata, amelyeket a helyreállítás fázisában hajtanak végre annak érdekében, hogy helyreállítsák az informatikai rendszert.
A helyreállítási terv:
A katasztrófa bekövetkezte utáni helyreállítási terv négy szakaszból áll:
Ø
Azonnali reakció
Válasz a katasztrófa-helyzetre, a veszteségek számbavétele, a megfelelő
szakemberek értesítése és a katasztrófa-állapot megállapítása.
Ø
Környezeti helyreállítás
Az adatfeldolgozó rendszer helyreállítása: operációs rendszer, felhasználói
programok.
Ø
Funkcionális helyreállítás
Az informatikai rendszer alkalmazásainak és adatainak helyreállítása.
Ø Helyreállítás az elvesztett vagy az újonnan keletkezett adatok ismételt bevitele. a rendszergazda és a felhasználók együtt munkálkodnak azon, hogy helyreállítsák a normál feldolgozási rendet.
Intézkedések az adatbiztosítás területén
Ø A rendszerszoftverről a biztonsági másolatokat rendszeresen, de módosítás előtt, illetve a sikeres (tesztelt) módosítás után közvetlenül el kell készíteni.
Ø Az adatokról (adatbázisokról) nagyobb méretű tartalomváltozás után a felhasználónak a rendszergazda segítségével másolatot kell készíteni.
Ø A másolatokat biztos helyen, a levéltár páncélszekrényében kell tárolni.
Ø A másolatok tárolásánál a nyomon-követhetőséget biztosító regisztrációt kell alkalmazni.
Ø Az alkalmazott szoftverek és a dokumentációk referenciamásolatait biztonságos helyen, regisztrálva kell tárolni.
Ø A rendszeren bármilyen változtatást csak feljogosított személy végezhet és a módosítást dokumentálni kell.
Ø A rendszer működését érintő fontosabb események naplózását biztosítani kell.
Ø Az újraindítás általában az alábbi lépésekből áll:
Ø
Környezet helyreállítás
Az adatfeldolgozó rendszer elemeinek: hardver elemek, operációs rendszer,
programok helyreállítása.
Ø
Funkcionális helyreállítás
Adatok és alkalmazások helyreállítása, az adatok szinkronizálása.
Ø
Üzembe helyezés
Az elvesztett vagy az újonnan létrejött adatok bevitele. A felhasználó és a
rendszergazda együtt dolgoznak a normál munkamenet helyreállításán.
Ø A mentési tervet rendszeresen kell ellenőrizni és a megváltozott körülményekhez igazítani.
8. Illemszabályok, Netikett
Az intézmény felhasználói az Internet és az intranet használata során tanúsított magatartásukkal feleljenek meg a hivatalosnak elfogadott Netikett előírásainak. Az intézmény felhasználói kötelesek továbbá oly módon használni a hálózatot, hogy magatartásukkal az intézmény hitelét, jó hírét és érdekeit ne sértsék. Az itt felsoroltak nem szankcionáltak, csupán etikai szabályok. De ha tudunk róluk és betartjuk őket, nem okozunk kellemetlenséget másoknak:
Ø Az a tény, hogy meg lehet tekinteni egy állomány tartalmát, el lehet olvasni egy dokumentumot, nem jelenti azt, hogy meg is kell tenni;
Ø A felhasználóknak takarékoskodni illik az Informatikai Rendszer erőforrásaival;
Ø Lehetőleg minél előbb törölnie kell azokat az állományokat, melyekre nincs szüksége;
Ø Lehetőleg ne futtassunk interaktívan hosszú, számolásigényes feladatokat, széles-sávú multimédia-adatfolyamokat vagy ezek használatát beszéljük meg a rend-szergazdával;
Ø Nagy fájlok letöltéséhez kérjük a rendszergazda segítségét, hogy ne lassítsuk ezzel a hálózat sebességét;
Ø Nem ajánlott személyes adatok (név, lakcím, telefonszám, igazolványszám, bank-kártyaszám, születési adatok, esetleg email cím) megadása olyan weboldalakon, ahol nem biztosított ezek biztonságos kezelése;
Ø
Sose
adjuk meg a helyi rendszeren használt felhasználói nevünket és jelszavunkat, és
azt ne is használjuk más szolgáltatásnál (pl. webes levelezés). Sokszor elő-fordul,
hogy a megadott adatokat más célra is felhasználják, vagy például
e-mail címünkkel visszaélve a későbbiekben óriási reklámözönnel találkozunk postaládánkban.
9. Szankciók
A rendszergazda bármikor jogosult ellenőrizni az intézmény eszközeinek szabályos használatát. Az ellenőrzés tényét nem köteles előre bejelenteni, de törekednie kell, hogy az ne zavarja feleslegesen a napi munkamenetet.
Ha felhasználó az intézmény eszközeit nem a szabályzat előírásainak megfelelően használja, úgy fegyelmi vétséget követ el. A szabályok megszegése esetén a jogosultság megvonható, illetve a minimális szintre csökkenthető. A jogosultság megvonása az elkövetett szabálytalanság függvényében lehet ideiglenes, vagy végleges. A rendszergazda az általa hozott korlátozó intézkedéseket a felhasználó felettesének (tanuló esetében az tagozat vezetője, munkavállalónál a közvetlen vezető) jelenti, aki dönt annak jóváhagyásáról, illetve a továbbiakban szükséges intézkedésekről. Mivel a szabályok megszegése az egész intézmény informatikai rendszerének, s így mások munkájának biztonságát is veszélyeztetheti, ezért a rendszergazda indokolt esetben saját hatáskörében akár azonnali kitiltást is alkalmazhat. A korlátozó intézkedések ellen tanuló esetén a tantestületnél, munkavállaló esetén az intézményvezetőnél lehet panasszal élni.
Amennyiben az elkövetett vétség a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősül, úgy a rendszergazda a tudomására jutást követően azonnal köteles teljes kitiltást foganatosítani, a felhasználó adatait zárolni, s az intézmény vezetőjének a cselekményt jelenteni.
A felhasználó minden olyan általa okozott kárért teljes körű kártérítési kötelezettséggel tartozik, mely az eszközök rendeltetés vagy előírás szerinti használatának megszegése miatt történik.
A jelenlegi rendszer változtatása esetén, a szabályzat, módosításra szorul.
Nyíregyháza, 2010. március 24.
1. számú melléklet
Inczédy
György
Középiskola,
Szakiskola és Kollégium
Nyíregyháza,
Árok út 53.
NYILATKOZAT
Az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatban, valamint az
Informatikai Szabályzatban foglaltakat megismertem, annak előírásait magamra
nézve kötelezőnek ismerem el, annak rendelkezéseit, szabályait következetesen
megtartom.
Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az
iskola számítógépein csak az általa biztosított szoftvert használom, mellyel
semmilyen szerzői jogot nem sértek meg.*
Nyíregyháza, 2010. március 24.
……………………………………………
aláírás
* Szerzői
jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó
dokumentáció akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában
rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs
rendszert is. Jogosulatlan a felhasználás akkor, ha arra törvény vagy az arra
jogosult szerződéssel engedélyt nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának
határait túllépve használja a szoftvert. A szerzői jog megsértése esetén a
polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés fizetendő.